Olvass
rólunk
A Kétéltű Sportegyesület 2018-ban alakult. Az egyesületben mindenki töretlen lendülettel és erővel dolgozik az egyesületért, a sikerekért. A közgyűlés a tavalyi évben újabb 4 szakosztály megalakulását szavazta meg, így jelenleg az egyesület 5 szakosztállyal rendelkezik illetve van egy szabadidő – hobbi sport szakosztály is.
Az egyesület jövőbeli céljai, hogy évről évre több gyermek és felnőtt sportoljon velünk, több versenyzőt tudjunk kinevelni, több versenyen tudjunk részt venni illetve mi is tudjunk egyre több versenyt, mini kupát rendezni sportolóinknak.

Fontosnak tartjuk, hogy sok olyan család van ahol az élsport nem szempont, de az igen, hogy heti 2-3 alkalommal sportoljon, mozogjon a gyermek, a szülő, a család. Mi ebben maximálisan próbálunk helyt állni és nagyon sok ovis-kis iskolás gyermeknek szerzünk örömöt edzéseinkkel, sportbemutatóinkkal, ahol csak az számít, hogy együtt csináljunk mindent és mindenki mosolyogjon időkényszer, teljesítmény kényszer nélkül. Ezt továbbra is örömmel tesszük a versenysport mellett.

Jó közösséget alakítottunk ki, ahol az egész család jól érzi magát, szeretnek lejárni közénk, szeretnek családi napozni velünk.
Valljuk, hogy ezek a gyerekek egészséges fiatalok lesznek és kevésbé lesz veszélyes a tini kor számukra, ha délutánjaikat az egyesületben töltik és nem az utcán felügyelet nélkül. Számunkra ugyanolyan fontos a szabadidősportos gyermek, mint az élsportoló, hisz mindkettőből egyszer felnőtt lesz, majd szülő és ha mi jól csináljuk mindkettő a sportban kapott élményeket, emlékeket átadja saját gyermekének.

Ezért a mi egyesületünknek legfontosabb célja, hogy mindenkinek átadja a sport szeretetét és minket ez visz előre. Nincs az egyesületünknek nagy anyagi háttere, saját üzemeltetésben lévő sportlétesítménye viszont van lelkiismeretes, lendületes edzői csapata, elkötelezett vezetője és családias összetartó hobbi és verseny sportolói. Ezek vagyunk mi a Kétéltű Sportegyesület.

Képgaléria